Közelebb az éghez
Portré Peller Annáról



Tálentum



A tálentum az ókorban nagy értékû pénzegység volt. Ma tehetséges embert jelent, aki képességeivel, színes személyiségével, elhivatottságával kiemelkedik a közösségbõl. Többre, másra képes, mint embertársai. Szárnyalni tud szárnyak nélkül. Magasra tör, közelebb van az éghez. De nagyot is hullhat. Törékenyebb lélek. Ezért csodáljuk, szeretjük, és ezért féltjük õt, mi szárnyatlanok, földre súlyosodók.

Peller Anna és édesanyja
Tálentumainkra, kincseinkre büszkék vagyunk. Dicsekszünk velük. Tehetségükben magunk is sütkérezünk, lélekben általuk is gazdagodunk.

Õszintén bevallom, magam is sütkérezni szerettem volna ifjabb Peller Anna tehetségében, amikor felajánlottam neki, hogy portrét írok róla. Anna örömmel mondott igent, s elintézte, hogy bejárhassak a végzõs színmûvészetisek színházi próbáira, s hogy beszélhessek osztálytársaival és osztályfõnökével, Kerényi Imrével, a híres rendezõvel.
Szerettem volna órákra is beülni, de kiderült, hogy a Színház- és Filmmûvészeti Egyetemen negyedévben már alig vannak tantárgyak. Az elsõ három évben drámatörténetet és -elméletet, drámaelemzést, színészi játékot, zenés mesterséget, színpadi mozgást, táncot, balettet, akrobatikát, beszédmûvészetet stb. tanítanak. Ekkor sajátítják el a hallgatók a színészi mesterséghez nélkülözhetetlen elméleti és gyakorlati ismereteket. Az utolsó évben már csak beszédtechnika-órákra és a nyelvórákra kell bejárniuk. Az összes többi idõt a színpadon töltik: a próbákon és a vizsgaelõadásokon. Minden hónapban betanulnak egy-egy darabot, s a bemutató után mûsoron is tartják az egyetem színházában: az Ódry Színpadon. Ha hozzávesszük, hogy a hallgatókat ilyenkor már más színházak is szívesen foglalkoztatják, kitûnik, hogy a végzõsök ugyancsak be vannak fogva Thália szekere elé, s nagyon be kell osztaniuk az idejüket, ha meg akarnak felelni az elvárásoknak.
Annával meg úgy jártam, hogy láttam õt a próbákon, a bemutatón, az idõsek napi mûsorban a kultúrházban, október 23-án a televízióban, felhívtam többször telefonon, de arról, hogy négyszemközt beszélgethessek vele mesterségérõl, terveirõl, szinte már lemondtam, olyannyira elfoglalt volt. Végül hetekkel késõbb mégis sikerült egy röpke félórát lopni szûkre szabott idejébõl.

„Szeretsz engem?” – Peller Anna és Zöld Csaba duettje a „Hegedûs a háztetõn”
címû musicalbõl
A próbák, a nagy sikerû bemutató, a beszélgetések vele és róla kristályosították ki bennem a gondolatot, hogy megváltoztassam a tehetségrõl korábban szõtt romantikus elképzeléseimet. Mert a tehetség önmagában csak egy üres edény, amelybõl kinek kisebb, kinek nagyobb jutott, de csak nagyon sok munkával, izzadtsággal, lemondással lehet tartalommal megtölteni.
Az igazi tehetség, a valódi tálentum abban különbözik az ügyes mûkedvelõtõl, hogy rengeteg munka van a produkció mögött, de az izzadtság mégsem látszik: könynyedén, mintha akkor rögtönözné, rázza ki a kisujjából.
Peller Anna ilyen igazi tehetség, ilyen drága kincs: tálentum. Akire büszkék lehetünk, s kötelességünk, hogy sorsát, mûvészi pályáját figyelemmel kísérjük.
Alma a fájától

Zavarba jön az ember, ha a Peller Anna névre rákeres az Interneten. A kilistázott honlapok egy része ugyanis Annáról, más része édesanyjáról szól. Elsõ látásra néha el sem lehet dönteni, kirõl. Fõleg akkor, ha csak annyi áll bevezetõül: énekelt Peller Anna. Hiszen ragyogóan énekelnek mind a ketten, s rendelkeznek azzal a képességgel, ami nélkül se énekes, se színész nem állhatna ki a színpadra: el tudják bûvölni, magukkal tudják ragadni a közönséget. Ki másra vonatkozna, ha nem rájuk a közismert mondás: Az alma nem esik messze a fájától…

A Hegedûs a háztetõn szereplõi.
Középen, a fehér inges szereplõ jobbján
Peller Anna
– Már kicsi korában felfigyeltünk a tehetségére – meséli Anna édesanyja. – Szerette magát produkálni. Sokat bolondozott a húgával együtt. Jeleneteket tanultak be, rögtönöztek, riportot készítettek otthon. Ezek közül sokat felvettünk a férjemmel videóra is. Emlékszem, az egyik legjobban sikerült elõadásukban minket parodizáltak. Beöltöztek apunak és anyunak és utánoztak, kedvesen kifiguráztak bennünket. Anna még bajuszt is ragasztott. A hasunkat fogtuk a kacagástól.
Annában már korán kiütközött a paro-disztikus hajlam, talán épp azért, mert duci volt, és ezért sokat bántotta õt a többi gyerek. Ezeken a bántásokon bölcs öniróniával emelkedett felül: önmagát is parodizálva.
Kicsi korától kezdve szeretett énekelni. Egyik napról a másikra megtanult jódlizni is. Ezt olyan tökélyre vitte, hogy már színpadra is kiállhattunk együtt. Ez 16 éves korában volt, és azóta is, ahpgy ideje engedi, elkísér a fellépéseimre. Egy édesanya számára nincs nagyszerûbb érzés annál, mint amikor láthatja, mint bontakozik ki gyermekének tehetsége lépésrõl lépésre. Az örömbe persze sok féltés és aggódás vegyül. Mondhatom, az egész családot megterheli az a hajtás, az a rengeteg munka, ami most, az egyetem utolsó évében Anna életét jellemzi.

Amikor azonban egy bemutató végén legördül a függöny és kitör a tapsvihar, mindezt pillanatok alatt elfelejtjük, s csak Anna mosolygó arcát látjuk…
A boldogító SMS

A tapsot, a mosolyt nem adják ingyen. A színészi pálya csalódásokkal, keserûségekkel van kikövezve. A dráma nem csak a színpadon, de a színész életében is játszódik. Sokan már az elején elrettennek a nehézségektõl s feladják.
Anna kétszer is elbukott az egyetemi felvételin, de nem adta fel. Óvodás kora óta erre készült: nem tudta volna másként elképzelni az életét, csak színészként, a világot jelentõ deszkákon. Szorgalmasan járt Goór Nagy Mária színi tanodájába, képezte magát, reménykedett.
A harmadik próbálkozás azután sikerre vezetett.
Abban a félórában, amikor végre négyszemközt lehettem vele, így meséli el a történteket:
– A felvételin az elsõ két rostán 15 verset, 5 monológot és 5 dalt kellett kívülrõl tudni. A harmadik rosta nehezebb volt. Egy hétig tartott, s ezalatt jeleneteket, táncokat kellett betanulnunk közösen. Emlékszem, Ömböli Palival táncoltunk párban, kicsit komikusak lehettünk, mi ketten, a két duci. Elég ügyetlennek éreztem magam, de Pali sokat segített.

Végig a felvételin nagyon izgultam, de tudtam, éreztem, hogy felvesznek. Kerényi Imre azt mondta nekem akkor: „Nem érdekel, hogy lefogysz-e vagy sem. A Jóisten annak teremtett, ami vagy. Engem az érdekel, mit tudsz kihozni magadból…” Azt is mondta: komika lesz belõlem…
Késõbb éppen Goór Nagy Máriánál volt vizsgaelõadásom, amikor kaptam egy SMS-t arról, hogy felvettek az egyetemre. Annyira megörültem, hogy rosszkor mentem be a jelenetbe is. A színi tanodában végül is két évet végeztem el, egyetemi tanulmányaim megkezdéséig.

Peller Anna az elmúlt három évben szorgalmasan tanult, hogy tehetségét kibontakoztassa, hogy dédelgetett gyermekkori álmait megvalósíthassa. Kitartása, állhatatossága meghozta gyümölcsét. Az elmúlt tanévben az egyetem legjobb zenés színészévé választották, pedig ezt az elismerést a legritkább esetben szokta kiérdemelni harmadéves hallgató. Sok fontos szerepet osztottak ki rá az egyetemi vizsgaelõadásokon, de egyre több helyre hívják játszani, énekelni az egyetemen kívüli produkciókba is – fõleg musicalekbe. A teljesség igénye nélkül néhány darab, amelyben játszott/játszik: On Broadway, Kokainfutár, János vitéz, Én és a kisöcsém, Hegedûs a háztetõn, Legénytoll-kabaré, Apácák.
– Sokféle szerepet játszottam már – mondja –, de a legjobban a humoros, karakteres szerepeket szeretem, mint például a Hegedûs a háztetõn Goldéját. Drámai jellemeket is szívesen alakítok. Nagyon szeretném eljátszani a Romeo és Júliából a dadát, de a Makrancos Kata címszerepét is.
Annáról mondták

Anna eddigi pályájának legsikeresebb alakítását a Hegedûs a háztetõn címû népszerû musicalben nyújtotta, az anya, Golde szerepében. A szeptember 20-i bemutatót megelõzõen két próbán is részt vettem, és így nyomon tudtam követni a darab fejlõdését, alakulását, a színészi munka kiteljesedését. Jó alkalom volt ez arra is, hogy a próbák szünetében elbeszélgessek Anna osztálytársaival és osztályfõnökével.
– Anna rendkívül kedves, szeretni való személyiség – mondja Ömböli Pál, aki fõszerepet: Tevjét, a tejesembert alakítja a darabban. – Sokat játszottam már vele együtt. Ebben a darabban a feleségemet játssza, akirõl elég annyit tudni, hogy õ viseli a kalapot a családban.

Tevje megpróbál neki ellentmondani, de mindig õ marad alul. A konfliktust feloldja, hogy nagyon szeretik egymást. Jól áll ez a feleség-anya szerep Annának, de véleményem szerint a démoni nõ szerepe illik hozzá legjobban, mint a Kokainfutár címû Tasnádi-darabban.

Tevjét, a tejesembert Ömböli Pál felváltva játssza Zöld Csabával. Mindketten ragyogó alakítást nyújtanak. Ömböli Pál figurája karakteresebb, életszerûbb, Zöld Csabáé valamivel drámaibb, mélyebb.
Zöld Csaba mondja: – Anna bûbájos lány és figyelmes partner a színpadon, nyitott, segítõkész. Jó vele együtt dolgozni. Maximalista önmagával szemben: mindig mindenkinek meg akar felelni, ez néha hátrányt is jelent a számára. Szorgalma, lelkesedése azonban másokra is hat. Elõfordult többször, hogy próba után ketten ott maradtunk a színházban és újra átvettük azokat a jeleneteket, amelyekkel nem voltunk elégedettek. Nagyon sok mindent hozzátettünk egy-egy jelenethez, Anna nyitott volt minden ötletre. Ahogy a tanár úr is, aki minden ötletünket, elképzelésünket meghallgatta.

Kerényi Imre tanár úr, Anna osztályfõnöke, egyben a darab rendezõje így emlékezik vissza Anna felvételijére:
– Emlékszem, bejött egy duci lány, aki ügyetlen volt és formátlan, s elkezdett jódlizni. Arra gondoltam, emögött valamilyen tradíciónak, Hinterlandnak kell lennie, s aki egyvalamiben tehetséges, az másban is az kell hogy legyen. Anna nagyon rosszul felvételizett, de mutatott egy jelet, ami alapján mégis felvettük. És lám azóta a tehetsége lépésrõl lépésre szépen kibomlott. Magára talált. Anna nagyon tehetséges. Sokféle szerepre alkalmas. Biztos vagyok benne, hogy nagyon sok mindent még nem mutatott magából. A legfontosabb tulajdonsága mindenekfölött az, hogy rendes ember, jó ember! Züllött ember is lehet jó színész, de nem lehet értékhordozó, értéket átadó.
Hegedûs a háztetõn

Kerényi Imre nem elõször állítja színpadra a darabot, gondolok itt a Madách Színház-beli ragyogó elõadásra, amelynek 2000 októberében volt a bemutatója. Olyan kiváló színészek játszottak benne, mint Huszti Péter, Dunai Tamás (Tevje alakítói) és Kiss Mari (Golde). A zenei kíséretet, akárcsak az Ódry-beli elõadáson a remek Budapest Klezmer Band szolgáltatta.
Annak kedvéért, aki netán nem ismerné e világhírû musical témáját, ideidézzük a Madách színházi bemutató nézõcsalogatóját:
„A musical világának egyik csúcspontja a Hegedûs a háztetõn. Az 1964-es New-York-i õsbemutató óta ez a mû, a zenében, táncban eleven élõ népi mûvészet varázsa ünnepivé avatja a színházi estéket. Egy oroszországi zsidó falu, Anatevka lakói élik a maguk hagyományaihoz hû, küzdelmes és derûs napjait a század elején. Tevje, a tejesember súlyos gondban van, nemcsak a szegénység nyomasztja, hanem az is, hogy a jó isten öt lánnyal áldotta meg, akiket elõbb-utóbb férjhez kell adni. A hagyomány szerint a férjjelöltet a házasságszerzõ ajánlja, és a szülõk egyeznek meg a kiválasztott személyében. Tevje családjában azonban megdöbbentõ dolgok történnek. A férjhez menendõ lányok egymás után lázadnak fel a tiszteletreméltó, ám életüket gúzsba kötõ hagyományok ellen. Nem ahhoz kívánnak menni, akit a szülõk választanak, hanem saját érzelmeik szerint képzelik el jövõjüket, szerelembõl óhajtanak házasodni. A musical csodálatos zenéje, világslágerré lett dalai, a bensõséges történet, a bájos humor az évekre szóló siker biztosítéka.”

Kerényi tanár úr a fiatal színésznövendékekkel is csodát tett. Remek elõadás született. Az ígéretes elõadás híre elterjedt az egyetemen és a városban, a bemutatón még az „állóhelyek” is foglaltak voltak. Pedig a teltház nem megszokott dolog a vizsgabemutatókon. De most zsúfolt nézõtér elõtt, felfokozott várakozás közepette gördült fel a függöny.
Amint az várható volt: a Hegedûs a háztetõn hatalmas sikert aratott.
Maga az egyetem rektora, Székely Gábor is el volt ragadtatva. Annának külön gratulált Golde alakjának rendhagyó megformálásáért. Goldét ugyanis általában mézes-mázos figuraként ábrázolják, Anna azonban egy talpraesett, felvágott nyelvû, perlekedõ, mégis csupa szív alakot formált belõle. Ez az alakítás igazi telitalálat volt.
Az elõadás végén vastaps, percekig tartó, hangos ováció jutalmazta a színésznövendékek játékát. A taps közepette a nagybátyja egy hatalmas csokor piros virágot nyújtott át Annának. Mintha csak egy ünnepelt sztár, országszerte ismert díva lenne.

 

Eljön az idõ, amikor errõl már nem feltételes módban fogunk beszélni.
Fogarasy Attila